„ARANY NYÍLHEGY” íjászverseny (2007.)
honalapító Árpád fejedelem emlékévében
Versenyfelhívás minden magyar íjászhoz!
2007. évben Árpád fejedelemre emlékezünk, halálának 1100. éves évfordulóján. Minden magyar emberben tiszteletet ébreszt honalapító vezérünk neve. Büszkén vállaljuk azt az értékrendet, amit a magyar haza alapjaként népünkre hagyományozott. Ezek az erős gyökerek – kiállva a történelem viharait – ma is magabiztosan tartják a magyar nép életfáját.
Az íjfeszítő hagyományőrzőket most versengésre, ünnepi harci főhajtásra szólítjuk. Meghirdetjük az „ARANY NYÍLHEGY” íjászversenyt. A 3 fordulós vetélkedés döntőjére ünnepélyes keretek között 2007. június 23-án kerül sor Budapesten az Árpád év jegyében zajló FÉNYÜNNEP rendezvényen.
A döntő résztvevői a rendezvény vendégei, a jurtaváros lakói. Szombaton, 23-án délben kezdődik a végső versengés, majd a legjobb íjász harcos vezérletével a hagyományőrző díszőrség nyílzáporral köszönti honalapító fejedelmünket. Gyertek el minél többen történelmi korok magyar díszruháiba öltözve, feszítsük meg íjainkat, röpítsünk ki 1100 nyílvesszőt napkelet felé.
A verseny szabályzata és lebonyolítása:
Versenyezni csak keleti pusztai (magyar, szkíta, hun, avar, mongol stb.) típusú íjjal lehet.
A verseny 3 fordulós, egységes pontozással fordulónként.
Az első forduló megrendezésére várjuk tapasztalt versenyszervezők jelentkezését. Az egységes lőlapokat és a verseny szervezési költségeit központilag fizetjük. Március-április hónap bármely napján meglőhető a selejtező. A benevező harcos nevét és címét, valamint eredményük elfogadását aláírásukkal hitelesítik a versenyzők és a versenybíró (rendező) a sorszámozott beírólapon, majd a lőlapokat az összesítővel együtt a szervező megküldi a központba.
Két kategóriában fogadunk nevezéseket:
1. felnőtt harcos (16 éves kortól)
2. ifjú harcos (16 éves korig)
Nevezési díj 1. fordulóra:
1. kategória: 3000,-Ft
2. kategória: 1000,-Ft
Csak postai befizetéssel vagy a helyszínen teljesíthető, a meghirdető Bodrogközi Régi Magyar Kultúra Közhasznú Alapítvány, / 3965 Kisrozvágy, Petőfi S. u. 55. / címére.
1. forduló – Időpont: 2007. március - április
A meghirdetett versenyhelyszíneken körkörös célokra lőnek a harcosok. A célokat egyenes, sík területen (szabadtéren, vagy teremben) helyezzük el. Lőtávolság 10-15-20-25-30-35-40 méter. Lőállásonként 2 lövést kell teljesíteni 2 körben, így összesen 28 lövés eredményét értékeljük.
Az első fordulóból az országos összesítés alapján 70 harcos jut tovább kategóriánként.
2. forduló – Időpont: 2007. május
A meghirdetett versenyhelyszíneken 2D-s állatalakos célokra lőnek a harcosok. Lőtávolság 10-15-20-25-30-35-40 méter. Lőállásonként 2 lövést kell teljesíteni 2 körben, így összesen 28 lövés eredménye kerül értékelésre. A második fordulóból 7 harcos jut tovább kategóriánként a döntőbe.
3. forduló a DÖNTŐ: Időpont: 2007. június 23. Helyszín: BUDAPEST
3 D-s és rendhagyó célokra lőnek a harcosok. A terepen elhelyezett célokra (10 db) lőállásonként két lövést kell teljesíteni két körben.
Eredményhirdetés és a díjak átadása a kiértékelés után a helyszínen történik.
A győztesek jutalma az aranyozott hegyű díszített nyílvessző és egy-egy remek íj. A döntő valamennyi résztvevője értékes díjazásban részesül.
A legfontosabb tudnivaló minden induló számára:
A szíveddel, tiszta lélekkel készülj e nemes viadalra, minden megfeszített íj a magyar nép összetartozását erősíti, földünk bármely pontján élő magyarok megerősített törzsszövetségét jelenti.
Méltósággal és szeretettel gyere közénk, legyél kezdő, vagy már sikeres íjász!
Az „Árpád emlékév” sikere érdekében minden őszinte segítséget, felajánlást örömmel elfogadunk.
Adjátok tovább a felhívást itthon és határainkon túl!
Információ:
Petraskó Tamás, Tel: 06-20-54-74-558;e-mail: bodremka@bodremka.hu vagy tpetrasko@freemail.hu.
FELHÍVÁS CSATLAKOZÁSRA
Honalapító Árpád fejedelem halálának 1100. éves évfordulóját ünnepeljük 2007-ben. Az évforduló alkalmából a Bodrogközi Többcélú Kistérségi Társulás (17 település) és a Bodrogközi Régi Magyar Kultúra Közhasznú Alapítvány emlékévet hirdet.
Hazánk – a történelmi Magyarország – Álmos fejedelem, az őt követő fia Árpád fejedelem és a Törzsszövetség Vezéreinek közös akaratával, összefogásával született. Ünnepeljük együtt, erősítsük meg csatlakozásunkkal az évezredes történelmi döntést, tisztelegjünk méltó módon a honalapítást irányító Árpád fejedelemre emlékezve. Máig nagy tartozásunk dicsőséges honalapítóink vezérének, Árpád fejedelem palotájának, díszes vezéri szálláshelyének felépítése és bemutatása.
Ezért az ünnepi évben épüljön fel a honalapítók egykori NAGYFEJEDELMI KÖZPONTJÁBAN – Bodrogköz, Árpád-kori Régészeti Parkban – ÁRPÁD FEJEDELEM DÍSZES SZÁLLÁSHELYE!
A színpompás fejedelmi jurtát annak berendezéseit és környezetét a határainkon innen és túl élő magyar emberek, magyar települések adományaiból szeretnénk felépíteni, magyar régészek, történészek, művészek, kézművesek és hagyományőrzők közös munkájával. Az ünnepélyes átadásra 2007. július 7-én kerül sor, a Verecke – Budapest Hősök-tere – Karos – Pácin – Kisrozvágy történelmi zarándokutat záró HONFOGLALÓK NAPJA rendezvényen.
Hisszük, hogy a Bodrogközből, az egykori fejedelmi központból induló kezdeményezés utat talál minden magyar település, minden magyar ember szívéhez és adományaikkal segítik a közös nemzeti ünneplés méltó megvalósulását.
Minden önzetlen pénzbeli és tárgyi segítséget elfogadunk, az adományozó települések zászlóit-címereit elhelyezzük a felépült fejedelmi szálláshely körül. A honfoglalók temető emlékhelyét Karoson a NEMZETI SÍRKERT részévé emeljük 2007. július 6-án, és az őshonos fákból az ünnepségen elültetett ligetben táblával jelöljük az adományozó települések fáit. Pácinban felavatjuk „A turul nemzetség” című faragott kőrisfa szobrot. A csatlakozóknak díszoklevelet küldünk, ami egyben meghívó is 2007. július 6-7-re, Karos – Pácin –Kisrozvágyra, az ünnepi rendezvényre.
Felajánlott adományaikat az Árpád ünnepi évet meghirdető és szervező Bodrogközi Régi Magyar Kultúra Közhasznú Alapítvány számlájára kérjük küldeni, ahol elkülönítetten kezeljük az összeget és elszámolunk felhasználásával.
Számlaszámunk: Kereskedelmi és Hitelbank Rt. Sárospataki Fiók
10201006-50049952-00000000
Javaslatunk – ajánlásunk az adományozáshoz:
Települések 1000 főig 5.000,-Ft
1000-5000 főig 10.000,-Ft
5000-10000 főig 20.000,-Ft
10000-20000 főig 40.000,-Ft
20000-50000 főig 60.000,-Ft
50000-70000 főig 80.000,-Ft
70000-100000 főig 100.000,-Ft
100000-300000 főig 200.000,-Ft
300000 fő fölött 500.000,-Ft
Természetesen ajánlásunktól – ami úgy gondoljuk egy főre vetítve nem túl magas összeg – a döntéshozó testületek eltérhetnek belátásuk és lehetőségeik szerint. Adománylevelükön kérjük a pontos név, cím és elérhetőség feltüntetését, hogy visszapostázhassuk az aláírt példányt és a díszoklevelet.
Bankok, civil szervezetek, cégek, vállalkozások, magánszemélyek, de a magyar államot vezető minisztériumok céltámogatásait is köszönettel fogadjuk.
Folyamatos tájékoztatást adunk a szervezésről és az eseményekről honlapunkon. Várjuk a segítő gondolatokat, véleményeket és kérjük, adják tovább felhívásunkat barátaiknak, ismerőseiknek, testvértelepüléseiknek.
Honlapcím: www.bodremka.hu E-mail: bodremka@bodremka.hu vagy tpetrasko@freemail.hu
Postacím: 3965 Kisrozvágy, Petőfi S. u. 55. Telefon: 20/54-74-558
Megtisztelő figyelmüket köszönjük, bízunk bölcs és gyors döntésükben.
Tisztelettel és üdvözlettel:
Petraskó Tamás
a kuratórium elnöke,
az ünnepi emlékév főszervezője
Kisrozvágy, 2007. január 31.
|